1/25
CIPŐÁPOLÁS - CITROM
 
CIPŐÁPOLÁS
     (tippek)
 
* Az utcai cipőt használat után mindig tisztítsuk meg, és csak tisztán, kisámfázva (vagy papírral kitömve) tegyük el. Ha cipőnk bőrből van, kenjük be megfelelő színű cipőkrémmel, majd fényesítsük. A cipőkrém felkenéséhez puha cipőkefét, a fényesítéshez pedig kissé keményebbet használjunk.
* A cipőn soha ne hagyjuk rajta a sarat. Mihelyt lehúztuk, sárkefével tisztítsuk le. Ha szükséges, mossuk le szappanos vízzel. tovább >>>
 
CIPŐBÉLÉS
     (ápolása)
 
* Cipőnket nemcsak kívülről, hanem belülről is ápolni kell. Időnként dörzsöljük át szalmiákszeszbe mártott vattával, majd szórjuk be hintőporral.
* Kíméletesen bánjunk a cipőbéléssel, mivel könnyen összegyűrődhet, feltöri a lábat és tönkreteszi a harisnyát. Ne használjunk olyan sámfát, amelynek hegye elkopott, fája sérült. tovább >>>
 
CIPŐFŰZŐ
     (kezelése)
 
* Ha felbomlik, kirojtosodik cipőfűzőnk merev vége, mártsuk be ragasztóba vagy színtelen körömlakkba, és hagyjuk megszáradni. Ismét könnyen befűzhető lesz.
* Cipőfűzésnél ügyeljünk arra, hogy a befűzött cipő ne legyen túl szoros, mert a szoros cipő kényelmetlen és feltöri a lábat. Fontos, hogy a cipőfűző mérete megfeleljen a cipő jellegének (fél- vagy magasszárú cipő). tovább >>>
 
CIPŐKRÉM
     (feljavítása)
 
* A kissé beszáradt cipőkrémet megpuhíthatjuk és használhatóvá tehetjük, ha néhány csepp terpentinolajat öntünk. rá.
* Ha a beszáradás olyan fokot ért el, hogy a krém már használhatatlan, a dobozt tegyük forró tűzhelyre vagy fűtőtestre, és hagyjuk felolvadni. Ha felolvadt, néhány csepp terpentint vagy tejet adjunk hozzá. tovább >>>
 
CIPŐKRÉMFOLT
     (eltávolítása)
 
* Ha a cipőkrém foltot hagyott a ruhánkon, először itassuk át benzinnel vagy terpentinnel, majd tiszta ruhával enyhén nyomkodva távolítsuk el. Ha az anyagon elszíneződés látható, akkor szappanos vízzel mossuk át, és öblítsük. Szükség esetén denaturált szesszel kezeljük a folt helyét.
* Fehér anyagból a foltot denaturált szeszel is jól kiszedi. A megmaradt festékanyagot hidrogén-peroxiddal tüntessük el. tovább >>>
 
CIPŐTÁGÍTÁS
     (tippek)
 
* Ha a cipőnk csak kissé szorít, húzzunk sámfára egy denaturált szeszbe áztatott puha zoknit, és egy napig hagyjuk a cipőben. A bőr egy kicsit fellazul, és egy-két nap után a cipő már annyira kitágul, hogy hordható lesz.
* Gyors megoldás, ha alkoholt öntünk a cipőbe, felhúzzuk a lábunkra, és a lábunkon megszárítjuk. tovább >>>
 
CIPŐTALP
     (kezelése)
 
* A bőrcipő talp kellemetlen recsegését, nyikorgását megszüntethetjük, a talpat tartósabbá tehetjük, ha melegített lenolajjal bekenjük a talpat és a cipő szegélyét.
* Az olajat ecsettel hordjuk fel, és addig ismételjük a kezelést, amíg a bőr fel nem szívja. Ha a cipőtalp megszáradt, a cipő nyikorgása megszűnik. tovább >>>
 
CIPZÁR
     (ápolása)
 
* Ha a cipzár beragad vagy akadozik, fogait dörzsöljük be száraz szappannal, vagy nagyon puha ceruzával. Ettől síkosabbá válik, s jobban csúszik mindkét irányban. A fémcipzárakat enyhén bezsírozhatjuk.
* A cipzárat mosás előtt mindig húzzuk fel, mert különben a fémcipzár megrongálhatja a többi ruhát, a műanyag cipzár pedig megnyúlhat, használhatatlanná válhat. tovább >>>
 
CIROKSEPRŰ
     (mosása)
 
* Ha cirokseprűt vásárolunk, az első használat előtt ajánlatos 1-2 órára meleg, sós vízbe állítani, majd felakasztva megszárítani, így tartósabb lesz.
* A cirokseprű könnyen szennyeződik, porosodik. Ezért időnként át kell mosnunk mosószeres vagy szappanos vízben. Tegyünk meleg vizet egy vödörbe, öntsünk hozzá fél pohár mosószert (vagy szappandarabokat), keverjük fel és a seprűfejet mártogassuk bele, majd tovább >>>
 
CITROM
     (szeletelése)
 
* Használat előtt a citrom felületét forró vízben mossuk meg, és csak utána szeleteljük fel. A forró vízbe mártott citrom aromája jobban érvényesül, és könnyebb a levét is kinyomni. A citromot túlmelegíteni azonban nem szabad, mert veszít C-vitamin tartalmából.
* Több levet ad a citrom, ha felhasználás előtt tenyerünkkel nyomva végiggörgetjük az asztal lapján. tovább >>>
 
 
Minden jog fenntartva
ciklámen
citrom
/FONT>