NARANCS
(tudnivalók)
* Csak friss narancsot érdemes vásárolni. Ha puha, fonnyadt, foltos, ne vegyük meg. Tudni kell azonban azt is, hogy a nagyon rücskös, feszes gyümölcs mindig vastag, a simább fajta pedig a vékonyabb héjú. A narancs ízre, zamatra sem egyforma. A fajták jelentősen eltérhetnek egymástól. Az egyik édesebb és nedvdús, a másik savanykásabb és rostos.
* A narancsot főleg reggel ajánlott fogyasztani, étkezés előtt. De napközben is bármikor ehetünk a gyümölcsből és ihatunk a levéből. A kifacsart levet sohase édesítsük. Ha savanykás, inkább adjunk hozzá édesebb gyümölcslevet, de ne cukrot.
* A narancs teli van tápanyagokkal. Ellát bennünket vitaminnal és ásvánnyal. Fokozza ellenálló erőnket. Sőt, mi több, vírus- és baktériumölő is. Fertőző betegségek esetén a gyógyulásban is segédkezik.
* A meghámozott narancsot tanácsos azonnal elfogyasztani. A frissen kipréselt narancslé csak hűtőszekrényben tartható. A tárolás ideje ilyenkor se legyen több egy-két napnál. Lehetőleg üveg- vagy porcelánedényben tegyük el.
* Az ép narancs hosszú ideig eltartható, és megőrzi értékét, de szobahőmérsékleten néhány nap után száradni kezd. Hűtőszekrényben akár 6 hétig is eláll.
* A narancs héját is felhasználhatjuk. Felhasználás előtt áztassuk be forró vízbe, többször cseréljük a vizet. Elsősorban ételek ízesítésére használhatjuk, de cukrozott csemegét is készíthetünk belőle. A legújabb kutatási eredmények szerint azonban árt a szívnek.
NÁRCISZ
(ültetés)
* A nárcisz szereti a napos, levegős, szélvédett, fagymentes helyet, de ültethető félárnyékos területre, virágágyba, sziklakertbe, virágos gyepbe is. Több évig ugyanazon a helyen hagyható. Legjobban a középkötött, tápanyagokban gazdag, jó vízgazdálkodású talajban fejlődik.
* A földet a hagymák beültetése előtt jól műveljük meg, és dolgozzuk be a trágyát a talajba. Az ültetést szeptember közepén végezzük. A hagymák begyökeresedése és a rügyek fejlődése ilyenkor a legjobb. A tőtávolság legalább 10 cm legyen, az ültetés mélysége pedig érje el a 10-15 cm-t. A hagyma kb. a feléig kerüljön a földbe.
* A talajt mérsékelten nyirkosan kell tartani. Legjobb gyaluforgáccsal, tőzeggel, istállótrágyával letakarni. Ha megfelelő fajtákat válogatunk össze, elérhetjük, hogy kertünkben április első felétől május végéig virágozzanak.
* A levelek augusztus elejére elsárgulnak, ekkor felszedhetjük a hagymákat, de földben is hagyhatjuk, mert a második évben sokkal szebben virágoznak. A földben hagyott hagymák korán gyökeresednek.
* A felszedett hagymákat szellős, száraz helyen 1-2 napig szárítsuk, majd tisztítsuk meg az elszáradt részekről, és válasszuk le a sarjhagymákat. A megszárított, letisztított hagymákat ültetésig 16-18 C fokon tároljuk.
NÁTHA
(teendők)
* A náthánál jó hatású a forró lábáztatás. Olyan forrót készítsünk, amilyet a lábunk még elvisel. A lábvizet forró vízzel folyamatosan töltsük utána, nehogy kihűljön.
* Hagyományos módszer a forró kamillateás gőzölés. Ha néhány napig többször alkalmazzuk, kitisztul az eldugult orrunk, és a légzés is könnyebbé válik.
* Otthon gyógyfürdőt is készíthetünk. Melegítsük a vizet kb. 37 fokra, adjunk hozzá gyógynövényekből összeállított olajat. Segítségével könnyebb lesz a légzés, javul a vérkeringés.
* Ha lehetőségünk van rá, szaunázzunk. A száraz, forró levegő izzadást okoz, ezáltal eltávoznak szervezetünkből a felesleges anyagok, erősödik az immunrendszerünk, és javul a vérkeringésünk.
* Sok C-vitamin tartalmú teát (pl. csipkebogyó-, vagy bodzateát) igyunk, ételt együnk Naponta többször fogyasszunk zöldséget és gyümölcsöt, ill. savanyú káposztát. Fontos, hogy szervezetünk megkapja a napi C-vitamin adagját.
* Fontos, hogy rendben legyen az orrlégzésünk. Ha eldugul az orrunk, nehezen vagy egyáltalán nem tudunk orron át lélegezni, rossz lesz a közérzetünk, megfájdulhat a fejünk. Ilyenkor legfontosabb az orrváladék rendszeres és alapos eltávolítása, valamint az orrcseppek alkalmazása. Az orrcseppek csökkentik a nyálkahártya duzzanatát, és pár órára megszüntetik az orrdugulást.
* Ha néhány napig ágyban maradunk, gyorsabban gyógyulunk és elkerüljük a szövődményeket.
NEBÁNCSVIRÁG
(gondozás)
* A növényt csak 1-2 évig neveljük, azután szaporítás útján frissítsük fel, mivel a fiatal növény dúsabban virágzik.
* Az állandóan virágzó növényt télen a lakásban, nyáron a kertben, félárnyékos helyen tartsuk. Nyáron a 18-20 C fokos, télen a 14-16 C fokos hőmérsékleten érzi jól magát.
* Akár a kertben, akár a lakásban tartjuk, mindig világos, levegős helyre tegyük, de erős napsütés ne érje. Ha kertben tartjuk, ősszel, a hideg idő beállta előtt vigyük be a lakásba.
* Télen alig kell öntöznünk. A nyári hónapokban, a fejlődés szakában viszont legyen bő az öntözés. Nyáron kéthetente tápoldatozzuk.
* Tápdús talajban fejlődik és virágzik a legjobban. Márciusban lehet átültetni. Ilyenkor vágjuk vissza a növényt a felére, így bokrosabb lesz.
* Dugványról, vagy magról szaporíthatjuk. Tavasszal a szárdugványokat helyezzük homokba. A gyökerek megjelenése után ültessük cserépbe. Ha magról szaporítjuk, áprilisban vessük állandó helyre a kertben.
NEDVESSÉG
(lakásban)
* Ha nedves a szoba levegője, helyezünk egy edénybe égetett. A mész a nedvességet jól beszívja, és jelentősen csökkenti a nyirkosságot. A módszer azonban csak akkor lesz eredményes, ha a meszet gyakrabban cseréljük, és több helyre tesszük ki.
* Jó szolgálatot tesz, ha a nedves hálószobába az ágy alá sóval telt edényt teszünk. A só is elszívja a nedvességet, csökkenti a dohos szagot. Ha a só már egészen átnedvesedett, megszáríthatjuk és ismét felhasználhatjuk.
* A nedves lakásban különös gondot kell fordítanunk bútorok megóvására. Egyetlen bútort se toljunk közvetlenül a falhoz. A képeket se tegyük szorosan a falra. Hagyjuk, hogy a hátukat átjárja a levegő. Segít, ha a képkeret sarkaira dugódarabokat ragasztunk.
* Ha a szekrényekben nem tartunk élelmiszert, porcelán- vagy üvegedénybe klórmeszet is tehetünk. A klórmész is magába szív minden nedvességet. Erős szaga miatt azonban lakószobában ne alkalmazzuk!
* Ha a fal nedves, próbáljuk kiszárítani. A legjobb szárítási módszer a szellőztetés, ill. a jó fűtés. Ilyenkor a kályhát lehetőleg a nedves fal mellé állítsuk, és folyamatosan tüzeljünk. Az erősen nedves fal teljes kiszáradása még így is hosszú időt vesz igénybe.
* Ha a nedvesedést a fal szigetelésének hiánya, hibája vagy elöregedése okozza, megszüntetése csak utólagos szigeteléssel oldható meg!
NEOREGÉLIA
(gondozása)
* A világos, meleg szobában mint levéldísz jól tenyészthető. Tűző napnak ne tegyük ki, de reggeli vagy délutáni napsütés érheti. Tavasztól őszig 20-23 C fokos hőmérsékleten tartsuk. Télen a 15-20 C fok is elegendő neki. Más növények között érzi magát a legjobban.
* Mérsékelten öntözzük kora tavasztól késő őszig. Talaját tartsuk állandóan nyirkosan, de ne öntözzük túl, és ne állítsuk vízzel telt tányérba. Nyáron a levélrózsa közepén mindig álljon víz. A csökkenő hőmérséklet miatt télen erre nincs szükség. Nyári időszakban havonta legalább egyszer tápoldatozzuk. A locsoláshoz szobahőmérsékletű vizet használjunk.
* Kétévenként, virágzás után átültethetjük laza szerkezetű virágföldbe. Mivel nem fejlesztenek erőteljes gyökérzetet, ne tegyük túl nagy cserépbe.
* Könnyen szaporíthatjuk, mivel az elvirágzott növény tősarjakat fejleszt. Ha megerősödnek és gyökérzet is fejlődik rajtuk, válasszuk le őket és ültessük cserépbe. A sarjnövények általában két éves korukban virágzanak.
NIKKELEDÉNY
(tisztítás)
* A nikkeledény bármilyen étel készítéséhez használható, erősen ecetes, savanyú ételeket mégsem tanácsos hosszabb ideig főzni vagy eltartani benne. A sóoldat, az ecetsav és a savanyú gyümölcsnedv megtámadja a fémet és ártalmas vegyületeket képez.
* Az ilyen edényeket tisztítsuk nedves, puha ruhával, és száraz ronggyal töröljük fényesre. Ha nagyon piszkosak, lemoshatjuk szappanos vagy mosószeres vízzel is. Almaecetbe mártott ruhával fényesítsük.
* A nikkeledényt sohase mossuk mosószódás vízben, mert elveszti a fényét, és ne kezeljük sóval, mert felkarcolja. Erős tisztítószert se használjunk, mert megtámadja a fém felületét.
* Ecetes ételek után az edényt mindig azonnal mossuk le langyos vízzel, különben az ecettől fekete és foltos lesz. A foltokat már nagyon nehéz a nikkelről eltávolítani.
* Ha az edényen mégis megjelennének a fekete foltok, akkor először híg, később tömény sósavval dörzsöljük át, majd néhány perc múlva szappanozzuk be a foltos felületeket, és végül mossuk le. A foltok eltűnnek.
NIKOTINFOLT
(eltüntetése)
* A kevésbé erős, halványabb foltokat ujjunkról egyszerűen citrommal vagy ecettel dörzsöljük le. A makacsabb sárga kézfoltok eltávolításához viszont használjunk hidrogén-peroxidot vagy citromsavat alkoholban feloldva.
* Ha ujjunk (körmünk) erősen sárgás, a foltot oly módon tüntethetjük el, hogy nátriumszulfitot (25 g) vízben (100 g) feloldunk, az oldathoz híg só- vagy kénsavoldatot (10-12 g) keverünk, ezzel ujjunkat jól bedörzsöljük, majd tiszta vízzel lemossuk és bekrémezzük. Ha szükséges, a tisztítást többször ismételjük meg.
* Fehér ruhaanyagból a nikotinfoltot alkohollal tisztíthatjuk ki, ha indokolt, fehérítsük is.
* A folteltávolítás megoldható úgy is, hogy híg foszforsavval vagy kénsavval, ill. hiperoxid-oldattal átdörzsöljük a foltos helyet, majd tiszta vízzel bőségesen öblítjük.
* Ha a folt a szöveten keletkezett, a foltos részt enyhén dörzsöljük glicerin és szalmiákszesz egyenlő arányú keverékével.
* A kisebb nikotinfoltokat legjobb tojássárgájával bekenni, majd 5-10 perces állás után alkoholba mártott ruhával letörölni, végül hideg vízzel öblíteni. A foltok teljesen eltűnnek.