4/05
SÖRFOLT - SÜN
SÖRFOLT
     (eltávolítása)
 
* Bármilyen textilanyagra friss sörfolt kerül, azonnal mossuk ki meleg vízben.  A folt eltűnik.
* Ha a fehér textilanyagból nem sikerült idejében kimosnunk a foltot, és láthatóan erős pecsét jelent meg, erős hígítású hypóban (egy liter víz, két evőkanál hypó) áztassuk egy-két percig, majd mossuk ki.
* A régebbi foltot glicerin, alkohol és szalmiákszesz egyenlő arányú keverékével, gyengén dörzsölve távolítsuk el, majd szappanos vízben mossuk ki.
* A gyapjúszöveten, selymen levő folt tisztításához alkohol és ecet egyenlő arányú keverékét használjuk. A tisztítást tiszta ronggyal, enyhe dörzsöléssel végezzük. A műveletet alapos öblítéssel fejezzük be.
* Színes textilanyagok folttisztításánál legyünk óvatosak, szalmiákszeszt csak abban az esetben használjunk, ha előtte próbát végeztünk!
 
SÖVÉNY
     (nyírás)
 
* A sövényt rendszeresen nyírni kell, mert csak sok metszéssel érhető el, hogy tömött és sűrű legyen. Évente legalább kétszer kell nyírnunk, ill. metszenünk, a fenyőt elég egyszer, közvetlenül a kihajtás előtt. Az első nyírást tanácsos a nyugalmi állapotban, a következőt pedig a nyár elején végezni. A virágzó cserjéket csak elvirágzásuk után szabad nyesni!
* A sövényt ne engedjük évente 30-40 cm-nél magasabbra nőni, mert nem lesz elég tömött. Mindig az előző visszavágás felett metsszünk. Így növényünket új hajtások képzésére serkentjük. Túl hosszú hajtásokat ne hagyjunk, mert a sövény kiritkulhat. Nyírás során kíméljük a kétéves vagy annál idősebb részeket.
* A sövényt úgy nyessük, hogy az alját is jól érje a fény, ne hagyjuk felkopaszodni. Legjobb, ha az oldalfalak felül kissé befelé dőlnek. A metszést célszerű kifeszített zsinór mellett, sövénynyíró ollóval végezni.
* Ha a sövény elérte a kívánt magasságot, ne engedjük tovább nőni, nyessük meg. Ha mégis túl magasra nőtt, minden második cserjét vágjunk vissza, hagyjuk bebokrosodni, majd a következő évben nyírjuk meg a többi növényt is.
* Száraz időben a metszés után mindig öntözzünk. Hálás a növény akkor is, ha a talaját érett szerves trágyával évente feljavítjuk. A trágyázást azonban nem szabad túlzásba vinni, mert erős sarjadáshoz vezethet.
 
SPAGETTI
     (főzése)
 
* A spagettit ugyanúgy főzzük, mint a többi tésztafélét.
* A tésztát mindig akkora lábasba tegyük, hogy a tésztamennyiség kényelmesen elférjen benne, és meg is lehessen kavarni. A lábosnak pontosan ráillő fedője legyen.
* A lábasba annyi vizet öntsünk, hogy a tésztát beletéve ne fusson ki. Egy kevés sót is keverjünk a vízbe. Ha a víz már forr, lassanként engedjük bele a tésztát, különben a főzővíz lehűl, a tészta pedig összeragad. A vízbe csúsztatott spagettit csak óvatosan kavarjuk meg, hogy ne törjön össze. A lábast fedővel takarjuk le, de úgy, hogy a gőznek kis rést hagyjunk, és így főzzük.
* Ha a tészta főzővízéhez egy kevés olajat is öntünk, a víz nem fut ki, és a tészta sem ragad össze.
* A tésztát főzés közben többször ellenőrizzük. Próbaképpen emeljünk ki egyet és vágjuk ketté, nézzük meg, hogy átfőtt-e. Ha átfőtt, és nincs benne fehér csík, tésztaszűrővel szedjük ki, hideg vízzel öblítsük le, különben összeragad. Kihűteni nem szabad!
* A leszűrt tésztát tegyük át egy előmelegített zsiradékot tartalmazó lábasba. Itt sem kavarjuk, csak rázogatjuk a lábassal együtt, míg az egész átzsírosodik.
* Ezután a recept szerint használjuk fel, ill. tálaljuk.
 
SPÁRGA
     (főzése)
 
* A spárgának csak a föld alatt fejlődő hajtását használhatjuk főzésre. Legjobb a vastagabb része. Ételkészítéshez lehetőleg friss spárgát vásároljunk.  Fonnyadt vagy nagyon szálkás spárgából ne főzzünk ételt. A spárga akkor friss, ha tövénél megnyomkodva sárgás lé jön belőle. Hűtőszekrényben legfeljebb három napig tároljuk.
* Felhasználás előtt (az egészen zsengék kivételével) minden szárat vékonyan hámozzunk meg, de a fejrészt hagyjuk épen.  A szárból pedig annyit vágjunk le, amennyi még fás, szálkás.
* A megtisztított spárgát egyforma hosszúra vágva kössük csomóba, majd egy irányba állítsuk a fazékba. Annyi sós, cukros vizet adjunk hozzá, hogy a spárgaköteg háromnegyedéig érjen. Így az erősebb szárak a vízben, a fejek a gőzben főnek, és ezáltal nem esnek széjjel.
* Ha a főzőlébe egy citromkarikát is beteszünk, a spárga színe megmarad. Ha pedig egy kanál vajat is a vízhez keverünk, a megfőtt fejek lágyabbak és finomabbak lesznek.
* A spárga kb. 20 perc alatt puhul meg. A puhára főtt csomókat lapáttal óvatosan szedjük ki, jól csurgassuk le, a kötözőzsineget távolítsuk el. Sokféle módon felhasználható.
 
SPENÓTFOLT
     (eltávolítása)
 
* Ha ruháról a spenótfoltot azonnal lemossuk meleg vízzel, a folt eltűnik.
* Ha a fehér textílián a friss folt lemosása után mégis maradna pecsét, próbáljuk nyers burgonyával kitisztítani. A burgonyából készítsünk pépet, kenjük a foltra, és hagyjuk rajta legalább 10 percig. Azután meleg vízben mossuk ki, és öblítsük hideg vízben.
* A fehér anyagból úgy is kivehetjük a zöld foltot, hogy a foltos részt néhány percre beáztatjuk hígított hypóba  (egy liter víz, fél deci hypó), majd a szokásos módon kimossuk.
* A régebbi foltot erősen hígított hidrogén-peroxid és szalmiákszesz keverékével (a szalmiákszeszből csak néhány cseppet keverjünk a hidrogén-peroxidhoz) kezeljük. A keverékkel átitatott foltot meleg vízben mossuk ki és öblítsük.
* Színes anyagoknál szalmiákszeszt ellenőrzés nélkül ne használjunk, mert kiveheti az anyag színét. Ezért a folyadékkal előbb tegyünk próbát, olyan helyen, ahol nem látszik.
 
STEARINFOLT
     (eltávolítása)
 
* A stearinfoltot mindenfajta textilanyagból forró tömény alkohollal bedörzsölve távolítjuk el. A régebbi, makacsabb foltot néhány percre célszerű már előzetesen átáztatni alkohollal, majd forró alkoholban kefélgetve kitisztítani.
* Kényesebb szövetek mindkét oldalát helyezzük itatóspapíros közé. Előzőleg a foltot itassuk át tömény alkohollal. Azután az itatóspapíroshoz forró vasalót szorítunk, vagy vízzel telt edény forró gőzét bocsátjuk rá.
* Szőnyegből a stearinfoltot forró homokkal dörzsölve távolíthatjuk el. Jó a homokba apró itatóspapír darabkákat keverni és azzal dörzsölni a foltos helyet. Utána a homokot keféljük ki vagy porszívóval távolítsuk el. A végén használhatunk folttisztító habot is.
 
STOPPOLÁS
     (tippek)
 
* Csak olyan ruhaneműt érdemes bestoppolni, amelyiket továbbra is tartósan akarunk hordani.
* A stoppoláshoz ugyanolyan színű és vastagságú cérnát használjunk, mint amiből az anyag készült. Legjobb a színtartó stoppolópamut.
* A stoppolást lehetőleg stoppolófán, vagy domború tárgyon kifeszített anyagon végezzük. A lyukas kesztyű ujját kézre húzva stoppoljuk.
* A lyukat először négyzet alakban varrjuk körbe. Azután pókhálószerűen, illetve  rácsszerűen hálózzuk be a hiányzó felületet. A szálakat ne húzzuk össze szorosan, inkább hagyjuk lazán, mert különben ráncos lesz az anyag.
* Érdemes a stoppolópamutot használat előtt leforrázni, mert előfordulhat, hogy a bestoppolt felület mosásban összemegy.
* A szövést mindig a lyuk alsó vagy bal oldalával párhuzamosan kezdjük. A pamutfonalat az áthidaló öltésekre merőlegesen , a szálak között átbújtatva sűrűn szőjük.
* Stoppolni géppel is lehet. Erre minden modern varrógép alkalmas. Knol.Google!
 
STRUCCTOLL
     (felfrissítése)
 
* A felfrissítés úgy történik, hogy a tollat forrásban lévő vízbe mártjuk, majd rögtön utána hideg vízbe tesszük. A vizet ujjaink között húzogatva szorítjuk ki belőle, azután jól kirázzuk, hogy az összetapadt részek szétváljanak. Fűtőtest felett tovább rázogatva szárítjuk.
* Ha a toll piszkos, akkor langyos szappanos vízben mossuk tollmentén húzogatva végig a kezünkkel. A mosás addig tartson, amíg a toll megtisztul. Aztán forró gőz felett gőzöljük. Így nemcsak tiszta lesz, hanem visszanyeri göndörségét is.
* A megsárgult fehér strucctollat több napon át a napon szárítsuk, közben többször locsoljuk meg langyos vízzel. Fehérítése megoldható úgy is, hogy a megtisztított tollat kénfüst felett szárítjuk.
* Ha az egyik módszer sem vezet eredményre, és a toll sárgás vagy szürkés marad, legjobb megfesteni.
 
SÚROLÁS
     (tudnivalók)
 
* A súrolás nem minden esetben célravezető. Ha nem feltétlenül szükséges, lehetőleg kerüljük. A szennyeződések, foltok stb. eltávolítását próbáljuk meg más módon (eszközzel, anyaggal) megoldani. Ha mégis súrolnunk kell, csak óvatosan és körültekintően végezzük. Ne használjunk durva súrolóeszközöket, porokat, erős, agresszív vegyszereket.
* Ne súroljunk porcelán, fajansz és zománcozott tárgyakat, berendezéseket (WC-kagyló, kád, mosogató stb.). Ezeket legjobb naponta kitisztítani, így mindig tiszták maradnak. Ha elhanyagoljuk őket, károsodás nélkül már erős vegyszeres kezeléssel, hosszadalmas sikálással sem lehet javítani az állapotukon.
* Mellőzzük a fa és egyéb felületek (fapadló, linóleum stb.) súrolását is, mert elszíneződhetnek, szálkásódhatnak, karcolódhatnak, egyenetlenné válhatnak. A szennyezett, foltos felületekről a piszkot tisztítószerrel, enyhe dörzsöléssel távolítsuk el. Súrolhatjuk viszont a kemény padlókat (kő-, beton- és kerámiapadlók), nem károsodnak.
* A festett, mázolt tárgyakat (bútor, ablakkeret, ajtó stb.) se súroljuk, súrolóport főképp ne használjunk, mert a koszt ugyan jól le tudjuk vele szedni, de ugyanakkor jóvátehetetlenül összekarcoljuk a kezelt felületet. A foltos, piszkos részeket szappanos vízzel elegendő lemosni dörzsölőszivaccsal.
* Kerüljük a konyhai eszközök, edények súrolását is, mert az esetek többségében megsérülnek, összekarcolódnak. A tisztítást inkább kímélő megoldásokkal (dörzsöléssel, áztatással stb.), környezetbarát anyagokkal (ecet, só, citrom stb.) végezzük. Knol.Google!
 
SÜN
     (kertben)
 
* A sün tartósan csak ott marad meg, ahol nagy a kert, sűrű a bokorzat és alatta sok a száraz avar, valamint kiterjedt gyepszőnyeg található. Az ilyen terep számára megfelelő rejtekhelyet, vadászterületet és elegendő táplálékot biztosít. Ha a sün elégedett a helyével, ragaszkodni fog otthonához.
* A sün önellátó. Elsősorban rovarokkal, gilisztákkal, csigákkal táplálkozik, de megfogja a kígyót, békát és az egeret is. Ha este tejet teszünk ki a számára, szívesen elfogyasztja, sőt a későbbiekben is elvárja, hogy friss tejjel kedveskedjünk neki. Étvágya kimeríthetetlen. A kertben éjszakánként minden elérhető állatot, bogarat összeszed.
* Októberben a kert valamelyik zugában hordjunk össze gallyakat, avart, száraz füvet (szalmát), hogy az állat elkészíthesse téli vackát. A sün általában októbertől áprilisig pihen.
* A sün az emberektől nem fél, közelségüket elviseli. Ha pedig nálunk a kertben hosszabb ideje tartózkodik, annyira megszelídül, hogy még a lakásba is bemerészkedik. Egyébként magányosan él, nem kedveli a másik állat közelségét, kivéve a párzás időszakát. Ezért ha kicsik születnek, tanácsos kéthónapos korukban védett helyre eltávolítani őket a kertből. Knol.Google!
 
 
Minden jog fenntartva
<<< selyem - sóska
sűrítés - szakál >>>