SZEMÖLCS
(kezelése)
* A közönséges szemölcsöt a legnagyobb elővigyázattal kell kezelnünk, mivel fertőző. Megjelenésekor legjobb, ha orvoshoz fordulunk, aki heg nélkül eltávolítja. Számos szemölcs magától is eltűnik, és csak ritkán hagynak heget.
* Ha szemölcs nő a kezünkön, ne használjunk sem otthon, sem más közösségben (munkahelyen, öltözőben stb.) közös kéztörlőt, mert másokat is megfertőzhetünk.
* A szemölcsöt különféle házi módszerekkel ne próbáljuk eltávolítani (lemarni, cérnával elkötni, lecsípni stb.), mivel a házi kezelés nem mindig eredményes, sőt fennáll a fertőződés veszélye is.
* Ha olyan szemölcsünk van, amelyikből szőrszálak nőttek ki, mindenképpen forduljunk szakorvoshoz, aki szakszerűen eltávolítja a bőrhibát. A szőrszálakat házi módszerekkel ne tépdessük ki, mert komoly baj származhat belőle.
* Léteznek olyan szerek is, amelyek segítségével mechanikai beavatkozás nélkül is eltávolíthatjuk a szemölcsöt. A legtöbb szemölcsöt eredményesen kezelhetjük például szalicilsav tartalmú oldattal. A kezelés akár 3 hónapig is eltarthat. A folyadékot naponta kell felvinnünk a kinövésre, de a szemölcs környékét ne érje a sav, mert az egészséges bőrt megtámadja!
* A szemölcs nyomtalanul akkor is eltűnik, ha naponta vérehulló fecskefű nedvével kenegetjük.
SZEMÖLDÖK
(tippek)
* A szemöldök is ápolást igényel. A szemöldök csak akkor szép, ha ápolt. Naponta keféljük át először szál ellenében, aztán ellenkező irányba. Végül az egyes szálakat igazítsuk el természetes irányába. Ha elégedettek vagyunk a szemöldökünk formájával, nem kell vele foglalkozni, elég hetente egyszer kitépkedni a kósza szálakat.
* Ha szemöldökünk vonala megszakad, hiányos, aszimmetrikus stb., szemceruzával korrigáljuk. Szemöldökcsipeszt viszont csak akkor használjunk, ha egy kicsit más vonalat, formát szeretnénk. Ne vigyük túlzásba a depilálást, mert később a szemöldök természetes formáját csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehet helyrehozni.
* Mindig csak nekünk való formát válasszunk! A dúsabb, felfelé fésült szemöldök markánsabb, vadabb megjelenést kölcsönöz. A vékony, ívelt szemöldök romantikusabb.
* Ha túl dús a szemöldökünk, akkor először tanácsos kozmetikussal kiszedetni szép formájúra, utána már könnyen tudjuk igazítani. Ha magunk próbáljuk ritkítani a szemöldökünket, mindig alulról kezdjük, a szem felől, soha ne felülről!
* Sose borotváljuk a szemöldökünket! A borotvált szemöldök növése igen erős. A borotvált hely idővel megkeménykedik. Inkább húzogassuk ki az eltávolításra szánt szőrszálakat. A szőrszálak eltávolítása után mindig fertőtlenítsünk. Erre a célra a legjobb az alkohol.
SZEMSÉRÜLÉS
(teendők)
* A legkisebb, jelentéktelennek látszó szemsérülést is meg kell vizsgáltatni az orvossal, mert csak a legalaposabb szemorvosi vizsgálat tudja kimutatni a sérülést.
* Ha a szemünkbe idegen test (por, fém- és üvegszilánk, rovar stb.) kerül, ne dörzsöljük, mert csak nagyobb bajt okozhatunk.
* A porszemet vagy a rovart öblítéssel távolítsuk el. A vizet a belső szemzugba öntsük, hogy a szennyeződés kimosódjon. Így is előfordulhat, hogy az idegen testet csak a zsebkendő csücskével tudjuk kiemelni. Segítséget jelenthet, ha bőséges könnyezéssel is próbálkozunk
* Ha a tárgy a felső szemhéj alatt van, a szemhéjat középen jól megfogva előre húzzuk, rá az alsóra. Pislogjunk, hogy a szempillák az idegen testet kisöpörjék. Az alsó szemhéj alól pedig úgy távolíthatjuk el, hogy az alsó szemhéjat lehúzzuk és tiszta ruhával kitöröljük.
* Ha nem sikerül eltávolítani az idegen testet, mert a szemgolyóba fúródott, menjünk sürgősen szakorvoshoz. Ne próbáljuk kiszedni! Előtte azonban gézzel vagy zsebkendővel takarjuk be a szemünket, és a kötést rögzítsük.
SZEMÜVEG
(ápolása)
* A szemüveg tisztítására mindig megfelelő textilanyagot válasszunk. A legjobb megoldás, ha puha fehér flaneldarabot használunk. A szemüvegünket ne törölgessük papírzsebkendővel, mert a száraz papírzsebkendő a lencsén nyomot hagy, karcolja, és előbb utóbb rontja a tökéletes látást.
* Az üveglencsét nedvesen töröljük. Mielőtt letörölnénk, nedvesítsük be a törlőkendőt. Lehelettel szemüvegünket ne nedvesítsük, mert a lehelet zsíros párát visz az üvegre. Soha nem lesz tiszta!
* Ha a lencse nagyon piszkos, vizezzük be, majd töröljük szárazra. Tisztításhoz használhatunk ecetes vizet is.
* A szemüvegünket sohase tegyük le üveggel lefelé az asztalra. A kemény tárgyak a lencsét karcolhatják, tönkretehetik.
* Hogy ne párásodjon a szemüvegünk, kenjük be vékonyan glicerinnel, és puha ruhával fényesítsük ki. A bepárásodás ellen úgy is védekezhetünk, hogy kenőszappant használunk, majd tisztára töröljük a szemüveget.
SZEPLŐ
(kezelése)
* A szeplő elleni védekezést már kora tavasszal meg kell kezdeni. Nem szabad hagyni, hogy a télen elhalványult szeplőink az első tavaszi napsütésben kiújuljanak. Fényvédő anyagokat tartalmazó krémmel, púderrel vagy házi halványítókkal védekezzünk.
* A fényvédő szerek a szeplőktől csak akkor óvnak meg, ha kora tavasztól késő őszig mindennap rendszeresen használjuk őket. Alkalmazásuk még akkor is célszerű, ha felhős az ég, vagy ha már megjelentek a szeplők.
* Ha sokat tartózkodunk az utcán, naponta többször kenjük be arcunka fényvédő anyaggal, és csak este mossuk le. Kerüljük a napozást, erős napsütésben hordjunk széles karimájú szalmakalapot vagy napernyőt.
* Ha kevés szeplőnk van, és zsíros a bőrünk, vízzel hígított citromlével dörzsöljük be a szeplős bőrt. Alkalmazhatunk uborkalevet is. Előnye, hogy minden típusú bőrre használható. Uborkaidényben a nap folyamán többször mossuk le vele arcunkat.
* Ha annyi szeplőnk van, hogy a halványítás nem lenne eredményes, és szeretjük az arcbőr sötétebb tónusát, használjunk sárgarépalevet. Reggel és este kenjük be arcunkat frissen sajtolt sárgarépalével. knol.google
SZERECSENDIÓ
(fűszerezésre)
* A szerecsendiót és "virágját" használhatjuk fűszerezésre. Mindkét fűszer íze hasonló, de a virágé valamivel finomabb. Reszelve vagy őrölve, ill. megtörve adjuk az ételekhez.
* Ha reszeljük a diót, mindig közvetlenül az ételbe reszeljük, mert csak így őrzi meg ízét és illatát. Egyszerre nagyon keveset használjunk fel. Ha az ételbe a kelleténél többet teszünk, akkor az étel elveszti az eredeti ízét.
* A megtört, őrölt szerecsendió-virágból is csak nagyon keveset használjunk ízesítésre, mert a dióhoz hasonló hatást fejt ki.
* Otthon elsősorban a húslevest, spenótot, burgonyapürét, húsgombócot ízesítsük vele. Érdekes ízt ad az ételeknek. A sütnivaló halat, csirkét, marhahúst is fűszerezhetjük vele. Különleges ízű lesz tőle a zeller- és burgonyasaláta.
* Gyógyhatása miatt diétás ételeket is fűszerezhetünk szerecsendióval. Serkenti az emésztést, de csökkenti a gyomorsav-túltermelést. Ügyeljünk azonban a helyes adagolásra
* Ha felhasználás után megmarad a dió vagy a virág, eltehetjük és legközelebb ismét felhasználhatjuk. Hogy aromáját ne veszítse el, tároljuk jól záródó üvegben vagy dobozban.
SZERELEMVIRÁG
(gondozása)
* Nyáron kertben, szabadban tartsuk napos helyen, öntözzük bőségesen. Ajánlatos hetenként legalább 2- szer tápoldattal is meglocsolni, így dús virágzást érhetünk el.
* Lehetőleg ritkán ültessük át másik cserépbe, mert csak a jól begyökeresedett növény hoz virágot. Az átültetést ősszel, elvirágzás után végezzük. Ilyenkor tőosztással szaporíthatjuk. A növény a tápdús földet szereti.
* Ősszel a fagyos idők beállta előtt vigyük védett helyre. Fagymentes, világos, nagyon mérsékelt öntözéssel teleltessük. Tavasszal meleg, világos, napos helyre tegyük, és csak május folyamán vigyük a szabadba, kertbe vagy erkélyre napos helyre. Virágai csak késő nyáron jelennek meg.
* Nagyon érzékeny a háborgatásra és a túlöntözésre.
SZERSZÁMOK
(tárolása)
* Bármilyen szerszámot használunk, a munka befejezése után alaposan tisztítsuk meg, és csak azután tegyük el. A hosszabb tárolásra szánt eszközöket, ha szükséges, vonjuk be rozsdagátló anyaggal. Így hosszú időre megvédhetők.
* A szerszámokat soha ne rakjuk egymásra. Használatuk után mindjárt tegyük a helyükre, mert így ha kell, azonnal megtaláljuk őket.
* A szerszámokat lehetőleg szabadon, látható helyen tároljuk. Ne tegyük csukott ládába, fiókba vagy szekrénybe, mert kikeresésük körülményes.
* Tároláskor arra is ügyeljünk, hogy a szerszámok élei, fogai ne sérüljenek meg, ne érintkezzenek egymással, és ne rozsdásodjanak.
* Ha szerszámosládában tartjuk szerszámainkat, mindig tegyünk a ládába egy darab faszenet, hogy megóvjuk őket a rozsdától.
* Sohase tegyünk el hosszabb időre olyan szerszámot, melynek nyele kopott, repedt. Az ilyen szerszámnyelet cseréljük le, hogy később ne okozzon balesetet.
SZIGETELÉS
(szilikonnal)
* Ha az ajtó vagy ablak nem zár tökéletesen, a hornyok között kisebb-nagyobb rések keletkeznek, ajánlatos szilikonos gittel eltömni, hogy megakadályozzuk a hornyok közötti légmozgást, a hideg beáramlását, a helyiség hővesztését.
* A szilikonos szigetelés csak akkor lesz eredményes, ha a szigetelendő felületeket alaposan megtisztítjuk a portól, piszoktól, és zsírtalanítjuk. A szilikonos massza csak száraz, tiszta és zsírmentes felületeken tapad tökéletesen! A tisztítást mosószeres vízzel végezzük, a lemosott felületeket mindig töröljük szárazra.
* A masszát legjobb a tok hornyára felhordani. Így a tapadás és a szigetelés sokkal biztosabb. Szükség esetén azonban megoldható a mozgó részek (ajtó, ablakszárny) tömítése is. A függőleges nyílásokat alulról fölfelé töltsük be kis adagokban. Ha a nyílások szélesek, akkor a masszát egymás mellett két csíkba hordjuk fel.
* Hogy a tömítőanyag ne tapadjon rá mindkét horonyra, a nyílászáró egyik részére felhordott masszát csíkokra vágott nejlonfóliával takarjuk le végig, majd zárjuk be az ajtót, ablakot. Száradás után (kb. 12 óra) a nyílászárókat nyissuk ki, szedjük le a fóliát, és a felesleges gittanyagot vágjuk le.
* A szilikonos masszát 5 és 40 C fok között bármikor felhordhatjuk.
SZIVACS
(tisztítása)
* A szivacsot minden fürdés után alaposan öblítsük ki, és tegyük olyan helyre, ahol a víz kicsöpöghet belőle. A nedves szivacsot ezután szárítsuk ki lehetőleg napon. Ne hagyjuk nyirkosan, mert gombásodik.
* Ha a szivacs nyálkás, ragacsos, hetenként csepegtessünk rá citromlevet, majd egy óra múlva jól mossuk át. Időnként sós, ecetes (egy pohár víz, egy kávéskanál só, 3 evőkanál 10%-os ecet) vízben is áztathatjuk. Teljesen felfrissül.
* Jó megoldás, ha az elhanyagolt szivacsot szódabikarbónás vízben több órán át áztatjuk, majd alaposan kiöblítjük. Kitűnően tisztíthatjuk az ilyen jellegű szivacsot esővízzel is, amihez szalmiákszeszt keverünk.
* A tengeri szivacsot minden használat után öblítsük át hideg vízzel s nyomkodjuk ki. Hetenként egyszer tegyük híg ecetes vízbe és addig hagyjuk benne, míg elveszti szappanos tapintását. Forró vízbe sohase mártsuk, mert szöveteit a forró víz megrongálja és szétesik.