APRÓ SZEG
(beverése)
* Az apró szeget nem könnyű beütni, mivel nehéz megfogni és megtartani a szárát. Könnyen félreüthetünk, kisebb balesetet szenvedhetünk, de megsérthetjük a fát is.
* A problémát úgy oldhatjuk meg, hogy a szeget laposfogóval befogjuk, és így tartjuk meg az első kalapácsütésig. Arra azonban vigyázzunk, hogy a szeget előtte mindig pontosan a helyére tegyük, és megfelelő kalapáot használjunk.
* A szög rögzítésére egy papírcsík is alkalmas lehet. A papírba beleszúrjuk az apró szöget, azzal megtartjuk, majd kis ütésekkel beütjük. Miután műveletet befejeztük, a papírt tépjük le.
* Ugyan így járjunk el abban az esetben is, ha a vakolatba verjük a szöget. Ilyenkor azonban használjunk ragasztószalagot. Nyomjuk a falra, és abba szúrjuk a szöget. Nem tesszük tönkre a falat.