KENYÉR
(tárolása)
ˇ Kenyerünk hosszú ideig friss marad, ha mélyhűtőben tároljuk. A friss kenyeret kb. egy hónapig lehet fagyasztóban eltartani károsodás nélkül. Érdemes egy teljes kenyeret megvásárolni, felszeletelni és adagokra bontva háztartási fóliában csomagolva megfagyasztani. Ha elővesszük, hat óra alatt felenged, és frissként fogyasztható. Így mindig lesz friss kenyerünk.
ˇ A friss kenyér a nagy melegben akár egy nap alatt is megromolhat. Ezért a megvásárolt kenyeret a forró nyári napokon még rövid időre is ajánlatos alufóliába csomagolva a hűtőszekrényben tárolni.
ˇ Normális körülmények között a kenyeret tartsuk olyan kenyértartóban, amin szellőzőnyílások vannak. A tartót időnként mossuk ki ecetes vízzel és szárítsuk meg. Ha penészt fedezünk fel benne, enyhén mosószeres vízzel mossuk ki, nehogy a következő friss kenyér is penészes legyen.
ˇ Meleg kenyeret ne szeleteljünk, várjuk meg, míg kihűl. Ha mégis melegen akarjuk szeletelni, előzőleg kenjük be a kést egy kis vajjal, vagy mártsuk forró vízbe, de töröljük szárazra. Ezek után már szép sima szeleteket kapunk.
KÉP
(elhelyezése)
ˇ Mielőtt a képet felakasztanánk a falra, elhelyezését ki kell próbálni nappali és mesterséges fénynél egyaránt, hogy mennyire érvényesül a maga egészében.
ˇ Azok a képek szemlélhetők a legjobban, amelyek szemmagasságban vannak a falon. Tájképeknél például a horizont magasságát kell figyelembe venni, más képeknél a látvány dönt.
ˇ Ha azt szeretnénk, hogy egyik kép se kapjon külön hangsúlyt, de kellemes legyen az együttes folthatása a falon, képezzünk belőlük csoportot. Hosszúkás, keskeny képeket lehetőleg hasonló formájú tárgyak mellé helyezzük a falra. Ebédlőbe csendélet, a hálószobába akt való. Tájképet bárhol elhelyezhetünk.
ˇ A kép keretezése is fontos. A keret által nyerhet, de ugyanúgy veszíthet is a kép. Válogathatunk arany vagy ezüst, színes vagy sötét, mély tónusú keretek között, a hatást azonban a képen kell kipróbálni.
ˇ A kép csak akkor függ helyesen, ha az akasztókarika középen van. Ha a kép ferdén függ, helyzetét úgy korrigálhatjuk, hogy a hátoldalára kis habszivacs csíkot ragasztunk. A megoldás így egyszerűbb, mintha áthelyeznénk a képen az akasztót. Ha a képkeret hátlapjának négy sarkára ragasztunk egy-egy vékony parafa dugó szeletet, a kép nem hagy nyomot a falon.
KÉPKERET
(tisztítása)
ˇ Fényezett képkeretet szalmiákszesszel kevert langyos vízzel moshatunk le puha ronggyal. Ez a légypiszkot is eltünteti.
ˇ A pácolt keretet ugyanígy mossuk le, csak a rongyot alaposan csavarjuk ki, nehogy csöpögjön belőle a nedvesség. Még jobb, ha szarvasbőrt használunk. Mindig töröljük szárazra! A keretet azután finom viasszal vékonyan kenjük be, és gyapjú ronggyal addig dörzsöljük, míg fényes nem lesz.
ˇ Az aranyozott képkeretet előbb finom ecsettel portalanítsuk, majd félbevágott hagymával tisztítsuk. Ha megszárad, puha ronggyal átfényezzük. Sikeres lehet a tisztítás burgonyával is. A keretet nyers burgonyával dörzsöljük át. Az aranyozott képkeret tisztításához mosószeres vizet ne használjunk!
ˇ A bronz, sárgaréz képkereteket tiszta, langyos vízbe mártott ruhával áttöröljük, a vízbe 10 csepp szalmiákszeszt is teszünk. Puha, tiszta ronggyal ezt is szárazra dörgöljük. A rézből készült keretet érdemes színtelen lakkal bevonni. Szép fénye hosszú ideig megmarad.
ˇ A műanyag keretet folyékony mosogatószeres oldattal mossuk tisztára.
ˇ Ha üveg van a képkeretben, tisztítsuk meg denaturált szeszbe vagy ecetbe mártott ronggyal, majd száraz ruhával tisztítsuk. Ne használjunk vizet, mert könnyen az üveg mögé szivároghat, s kárt tehet a képben.
KERÉKCSERE
(gépkocsin)
ˇ Ha a gépkocsin kereket cserélünk, igyekezzünk a forgalomtól minél messzebb állni. Ha szükséges, kapcsoljuk be a vészvillogót, és tegyük ki kellő távolságra az elakadást jelző háromszöget.
ˇ Jól rögzítsük a gépkocsit. Húzzuk be erősen a kéziféket, és kapcsoljuk sebességfokozatba a kocsit, majd a földön maradó kereket ékeljük ki. Az ékelés különösen lejtős úton ajánlatos.
ˇ A kerékcsavarokat még a földön álló gépkocsin lazítsuk meg. A kulcsot a végénél fogjuk, így nagyobb nyomatékot képes kifejteni. Ha a csavar nem oldódik, szükség esetén lábbal nyomjuk a csavarkulcs végét.
ˇ A kocsiemelőt helyezzük mindig a karosszéria erre a célra kialakított részébe, különben a kocsiszekrény könnyen megsérülhet. Laza talajon az emelő alá tegyünk egy nagyobb felületű falapot, hogy az emelő ne nyomódjon a talajba.
ˇ A gépkocsit emeljük olyan magasra, hogy a kerék könnyedén levehető legyen. A kerék kicserélése után a kerékcsavarokat átlósan egymással szemben húzzuk meg, de csak annyira, hogy a kerék felfeküdjön a helyére. A végső meghúzást a kocsi leengedése után végezzük.
knol.google
KERÉKPÁR
(karbantartása)
ˇ A kerékpár ápolását alapos tisztítással kezdjük. A gumikat bő vízzel mossuk le, de minden más részt petróleumba vagy benzinbe mártott ronggyal (kefével) tisztítsuk, és egy másik kendővel töröljük át.
ˇ Nézzünk át minden csavart, a gépezet, a gumi épségét, és végül kenjük meg mindenütt, ahol érintkezési pont van, jó gépolajjal, ill. kenőzsírral.
ˇ Ellenőrizzük a kerekek rögzítését és a kerékfutást, valamint a küllők feszességét. Ügyeljünk arra, hogy a kerekek egyenletesen, csendesen, ütés nélkül forogjanak a tengelyükön.
ˇ A hátsó kerék láncát futtassuk át petróleumos rongyon, majd szemenként tisztítsuk meg. Visszahelyezése után, lassan forgatva újra olajozzuk.
ˇ Szükség szerint állítsuk be a fékeket. A kopott fékgumikat cseréljük le. A fékek mozgó alkatrészeit, a fékkarokat, bowdenhuzalokat olajozzuk meg. Ha a féket jól állítottuk be, már akkor is teljes erővel fog, ha a fékkart csak félig húztuk be.
ˇ Állítsuk be a nyereg magasságát, hogy termetünknek megfeleljen. A nyeregcsövet azonban csak a "maximum" jelzésig húzzuk ki!
ˇ Rozsdától óvjuk a kerékpárt. A belső, nem nikkelezett, krómozott részeket jól olajozzuk be. Valahányszor a gép megázott, puha ronggyal töröljük teljesen szárazra. Az esetleges rozsdafoltokat petróleummal vagy terpentinnel dörzsöljük ki.
KERTI BÚTOR
(ápolása)
ˇ Kerti bútorainkat elsősorban az időjárástól kell óvnunk, mert az esőnek, hónak és fagynak kitett bútorok hamar tönkremennek. Legtöbbször alig javíthatók. Ezért feleslegesen ne áztassuk, télen pedig mindig vigyük be száraz, zárt helyiségbe.
ˇ A fából készült, mázolt kerti bútort csak langyos mosószeres vízzel mossuk le, ne súroljuk. Mindig szárítsuk meg, de tűző napra ne tegyük! A száraz bútort viaszos ápolószerrel kenjük be, és puha ronggyal fényesítsük.
ˇ A fémbútorokat lehetőleg tartsuk egész évben száraz helyen. A krómozott felületekről a piszkot nedves ruhával távolítsuk el, de rögtön töröljük szárazra. Erős vagy durva mosószerrel soha ne mossuk, mert elvesztik fényüket. A krómot jól védi a szilikonos bútorfényező.
ˇ Az erősen elpiszkolódott fonott bútort elegendő lemosni szappanos vízzel, majd sós vízzel öblíteni. A szabadban a napon is száríthatjuk. Ha a színük sötétedik, a mosószerhez keverjünk egy kevés bóraxot is. Így biztosan megőrzik eredeti színüket.
ˇ Műanyag bútoraink tisztításához semmiképp se használjunk súrolóport, durva szivacsot, mert összekarcoljuk a bútort. Csak meleg szappanos vízzel mossuk le, és száraz ruhával fényesítsük. Kerüljük a maró anyagokat!
KERTI KRIZANTÉM
(gondozása)
ˇ Kerti virágnak legalkalmasabbak a kisvirágú, bokros növésű fajták. Gondozásuk egyszerű, a szabadban jól áttelelnek, az őszi hónapokban gazdagon virágoznak, ilyenkor a kert legszebb díszei.
ˇ Virágai a kisebb kora őszi éjjeli fagyokat is elég jól elviselik. A kertben fontos számukra a napos hely. Legjobban az agyagos, dús tápanyagtartalmú talajban fejlődnek, de minden jobb kerti talaj megfelel neki.
ˇ Kiültetésükre május a legmegfelelőbb időszak, mert így a növény hajtásainak többszöri visszavágásával a virágzási idő kezdetéig dús, bokros növényt tudunk nevelni. Az ültetési távolság 35x35 cm legyen. Ennyi szükséges a jól bokrosodó fajtáknak.
ˇ Száraz időben rendszeresen öntözzük, mert a víz hiánya miatt a fiatal növény fejlődése megáll. Tápanyagellátásban is részesítsük.
ˇ A kisvirágú fajták visszavágását (visszacsípését) július elején be kell fejezni, hogy ne késleltessük őszi virágzásukat.
ˇ Az esetleges korai fagyos éjszakákon egyszerűen takarással védjük. Elvirágzás után eredeti helyükön hagyjuk, az elvirágzott szárakat vágjuk le, majd a fagyos idők beálltával a töveket vékonyan takarjuk be falombbal. Tavasszal a lombot távolítsuk el, a talajt porhanyítsuk. Szükség szerint öntözzük, vigyázzunk, hogy a talaj ne száradjon ki.
KERTI SZERSZÁMOK
(gondozása)
ˇ A kerti kéziszerszámokat (kapa, ásó, lapát, gereblye stb.) használat után minden esetben tisztítsuk meg. Drótkefével távolítsuk el róluk a ráragadt földet, sarat. Ha szükséges, előzetesen áztassuk vízbe őket. A megtisztított szerszám fém részeit kenjük be olajjal. Így megakadályozhatjuk a rozsdásodásukat.
ˇ Ha a szerszámok éle tompa, kicsorbult, deformálódott, a hibákat kalapálással javítsuk ki, a kicsorbult éleket köszörüléssel igazítsuk ki, majd lapos reszelővel élezzük meg.
ˇ A szerszámok fanyelét is pucoljuk le. Szabadítsuk meg a sártól, piszoktól . Mosószeres vízzel mossuk le, száradás után finom csiszolópapírral csiszoljuk át, hogy szálkamentes és sima legyen a felülete. Nem árt a nyélnek egy kis olaj sem.
ˇ A metszőolló (vágóolló) pengéjét hypós vízzel mossuk le. Ha életlen, fenőkővel élezzük meg. A szoros vagy laza szárakat a szorító csavarokkal állítsuk be, a fém részeket kenjük be olajjal, és kinyitva tegyük száraz helyre.
ˇ A munka befejezése után a fűrészek felületét olajos ronggyal töröljük át, a rozsdát pedig finom csiszolóvászonnal tüntessük el. Ha a fűrészlap ragacsos, terpentinnel dörzsöljük végig. A tompa fogakat reszelővel élezzük meg.