SZŰK CIPŐ
(tágítása)
* Ha cipőnk csak kissé szorít, húzzuk egy számmal nagyobb sámfára, és hagyjuk rajta több napig. A cipo kényelmessé válik.
* Kicsit kitágul a szűk cipo akkor is, ha a belsejét denaturált szesszel bedörzsöljük, és sámfára húzzuk. Néhány nap múlva már felvehetjük, nem fog szorítani.
* Megoldhatjuk úgy is, hogy denaturált szeszben átitatott harisnyát húzunk a sámfára, és erre húzzuk rá a kényelmetlen cipőt. Egy-két nap után a cipo már annyira kitágul, hogy hordható lesz.
* Jó megoldás, ha cipőnk belsejét felgozöljük, a bort hagyjuk jól megpuhulni, majd a cipot felhúzzuk, s a lábunkon megszárítjuk.
* A cipő belsejébe hideg vizet is önthetünk, amit rögtön folyassunk ki belole. Ezután húzzuk a lábunknak megfelelő méretu sámfára, kívülrol pedig töröljük át vizes ronggyal, majd hagyjuk megszáradni. Végül a megszáradt cipőt kenjük be vékonyan glicerinnel. Kb. egy hét alatt a megfelelo méreture tágul.
* Kényelmesebb lesz a cipő, ha a sámfát a kritikus helyen gyertyaviasszal becsepegtetjük, majd miután megszáradt, a cipőt óvatosan ráhúzzuk és néhány napig rajta hagyjuk. E megoldás csak abban az esetben lesz sikeres, ha a cipő csak egy meghatározott helyen szorít.