Az internet
legnagyobb
háztartási
lexikona
tippek röviden
(egy mondatban)
3 ezer tipp
A B C CS D
E F G GY H
I J K L M
N NY O Ö P
R S SZ T U
Ü V W Z ZS
- Ha gépkocsival utast szállítunk, első dolgunk, hogy az utasoknak kinyissuk az ajtót, és a hölgyeknek, az idősebb férfiaknak segítsünk a beszállásban.
- Az illemszabály szerint a vendéget a gépkocsiban a menetirány szerinti jobb hátsó ülésre kell ültetni. Mivel ma már a kocsi vezetője melletti ülést tartják a legjobbnak, a beszállásnál célszerű megkérdezni a vendéget, hogy melyik helyet választja magának.
- Ha viszont csak egy utasunk van, akkor a főhely a mellettünk lévő ülés. Ebben az esetben nem kell felajánlani a vendégnek a választási lehetőséget.
- A gépkocsiban a legjobb hely illeti meg a nőket, a legtekintélyesebb, vagy legidősebb utasokat.
- Ha többen utaznak, elsőként mindig a hölgy utasokat engedjük beszállni a kocsiba. Az utazás végén is először ők szállnak ki, de előtte illik kinyitni a gépkocsi ajtaját és segíteni kiszállni az utasokat.
- Ha vendégeink között hölgy is van (gépkocsi nélkül), illik hazaszállítani, bárhol is lakik.
- Utasainkat illik idejében elvinni a megbeszélt helyre. Útközben illetlenség megállni és saját dolgainkat intézni, még akkor is, ha utasunk nem ellenzi ezt.